A boldog párkapcsolat megtalálása és megélése nem lehetetlen küldetés, de kitartás és önismereti munka kell hozzá. Egyedül lenni is jó, de egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, együtt megélni dolgokat még jobb. Ennek megtalálásához adok néhány támpontot, gondolatébresztőt.

 

1. A múlt lezárása

Ahhoz, hogy egy másik emberrel tiszta lappal indulhasd, el kell engedd és le kell zárd az előző párkapcsolatodat. Ehhez egy távolabbi, szinte szemlélődő távolságból jó, ha rá tudunk tekinteni, analizálva azt. El kell engedned a hozzá fűződő érzelmeket (a negatív érzelmeket is), őszintén megvallva magadnak, hogy mi az, amit elrontottál, mi az, amit máshogy csinálnál, és azt is, ami jó volt. Mert nem véletlenül választottad azt a párt, emlékezz a jó dolgokra is, és próbáld meg pozitívan, békével lezárni magadban ezt az életszakaszt. Vond le a tanulságokat magadnak, tanul az elkövetett hibákból, vidd magunkkal mindazt, amit kaptál ettől a kapcsolattól, akár élményeket, akár személyiségbeli fejlődést. Sokszor az a végső tanulság, hogy ilyen párkapcsolatot többé nem akarsz, de ez is előre mutató, mert felveti a kérdést, hogy akkor milyen legyen, mi tenne téged boldoggá.

2. Szándék az elköteleződésre

Sok párkeresőtől hallom, hogy a randi partneréről előbb-utóbb kiderül, hogy nem igazán akar komoly párkapcsolatot, vagy néhány találkozás után megijed az elköteleződéstől és menekülőre fogja. Ez legtöbbször azért van, mert nem tudják pontosan, hogy mit akarnak, rossz egyedül, de már úgy megszokták, újra belépni egy másik ember életébe, szokásaiba pedig „melós“ dolog, sok energiát kell belefektetni. Ahhoz, hogy igazi, komoly párra találj, kell az is, hogy eldöntsd magadban, hogy elindulsz azon az úton, amit a párkapcsolat jelent, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Mert egy boldog párkapcsolat sokkal többet ad, mint amennyit gondoljuk, hogy elvesz.

3. Cél meghatározása

Milyen párkapcsolatban szeretnél élni, mi tesz boldoggá? Te hogyan tudnál egy másik embert boldoggá tenni?Ezek olyan kérdések, amiket megéri feltenni és azokra őszintén válaszolni, mert általuk jobban megismered önmagadat, meg tudod haladni a korlátaidat, félelmeidet és egy egészen új jövőt „teremthetsz“ általuk. Ezzel egy olyan irányt adhatsz magadnak, ami mentén érdemes elindulni. A kérdésékre próbálj meg reális válaszokat adni és nem vágyálmaid tárgyát megszemélyesíteni, pl magas, sármos herceg fehér lovon. Fogalmazd meg írásban, hogy mi az, ami igazán fontos neked egy párkapcsolatban (pl. legyen közös érdeklődési kör, hasonló értékrend, lehessen vele mély, lelki dolgokról is beszélgetni, mutassa ki a érzelmeit feléd, vicces, gondoskodó legyen). Fogalmazd meg azt is, hogy te hogyan tudnád a társadat boldoggá tenni. Mi az, amitől te jó társ leszel, mit tudsz nyújtani, amitől majd jól érzi magát melletted.

4. Nyitottság

A nyitottság kulcsfontosságú egy jó párkapcsolat bevonzásához. Ha nyitott vagy, teret adsz a változásnak magadban, teret adsz a szerelemnek és egy másik embernek, hogy közel kerüljön hozzád. Tudat alatt közvetítjük magunkról azokat a jeleket, ami alapján a velünk megismerkedni vágyó fél megállapítja magában, hogy nyitottak vagyunk-e, merjen-e közeledni, vagy esélytelennek gondolja. Mivel ez nem tudatos működés, sokszor nyitottnak hisszük magunkat, de belül mélyen zártak vagyunk, félünk a rossz tapasztalatoktól, a kiszolgáltatottságtól és a visszautasítástól. Én nagyon sokáig nyitottnak gondoltam magam, de mégsem találkoztam senkivel, aki megmozgatott volna. Ezeket át kell formálnod magadban nyitottsággá, ami azonban nem egyenlő a naivitással. A nyitottságban tudatosság van, nyitottak vagyunk az új hatásokra, de ha valaki agresszíven, bántóan fordul felénk, vagy valamiért nem akarunk vele tovább ismerkedni, tudni kell nemet mondani is.

5. Lehetőség az ismerkedésre

Bármennyire is kiműveled magadat abból, hogy milyen párkapcsolatot szeretnél és tudatosan készülsz rá, ha közben nem teremtesz lehetőséget arra, hogy megismerjenek téged. Láthatóvá kell válnod a többi párkereső számára. Járj olyan társaságba, ahol erre lehetőség van. Tágíts ismeretségi körödet (és ezzel komfortzónádat is) új közösségekkel, járj túrázni, táncolni, tematikus hobby körökbe. Igénybe vehetsz internetes társkereső oldalakat is, akár csak abból a célból, hogy csak találkozz emberekkel és nyiss más párkeresők felé. Ki tudja, akár még ott is találkozhatsz életed szerelmével 😉 Én egy internetes társkereső oldalon ismerkedtem meg a férjemmel, és ismerek más hasonló sikertörténeteket is, úgyhogy ne félj belevágni! Hidd el, így is kialakulhat egy romantikus szerelem, ha egy kicsit besegítesz a véletleneknek!

A boldog párkapcsolat megtalálásába megéri energiát fektetni, mert bár sok összetevős és néha rejtélyes dolog, de a jutalmad igaz szerelem, sok-sok szeretet, harmónia, és egy teljesen új életszakasz lesz. Egy olyan közös lét-buborék, amiben élmény lenni, ami feltölt és megszínesíti a szürke hétköznapokat is.